Gerencsér Emlékoldal
(1109-2009)

Ismertető


Bakonytamási Község Önkormányzata 2009. október 17-én emlékezett meg a közigazgatási területén egykor létezett, s a múlt század hetvenes éveiben elnéptelenedett Gerencsérpusztáról. Az ünnepségnek két fő vonulata volt. Az egyik a még élő elszármazottak részére rendezett találkozó, a másik a középkorban falu jogállású település ipartörténeti jelentőségének megismertetése. A tudósok ugyanis azt állítják, hogy a jelenleg ismert írásos források alapján Gerencsér volt a legősibb olyan települése a Kárpát-medencének, amelyet fazekas mesterséget űző lakosság lakott. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy hozzá köthető a fazekasság első említése a magyar kultúrtörténetben. A hivatkozott oklevél, Szent Istvánnak az ún. "veszprémvölgyi alapítólevele" az idők során elkallódott. Fennmaradt viszont az 1109-ben kiadott hiteles másolat, amelynek kilencszáz éves jubileuma kínált jó alkalmat az egybegyűlésre. Talán nem volt az szerénytelenség a rendezők részéről, hogy Gerencsért ezerévesnek nyilvánítva hívtak meg egykori lakosokat, történészeket, fazekasmestereket.

Oldalunk e nagy múltú településnek és az ünnepségnek kíván emléket állítani, főleg az utóbbi kapcsán/során készített/felkutatott írások, fotók, dokumentumok összegyűjtésével.

Kellemes múltidézést kívánok!

Németh Tibor

A megemlékezés meghívója: